A bringásoknak világszerte készülő "autópályák" csökkenthetik a közlekedési dugókat

A bringásoknak világszerte készülő “autópályák” csökkenthetik a közlekedési dugókat

A fejlett országok közül Németországban, Hollandiában, Dániában, sőt, Londonban is előkerült a “bringa-autópálya” ötlete, mely az ingázás meggyorsítására, a közlekedési dugók leküzdésére és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére is jó elképzelés lehet.

Norvégiában az új közlekedésfejlesztési tervbe – melynek célja, hogy 2030-ig felére csökkentsék az üvegházhatást okozó szennyezőanyagok kibocsátást a közlekedésben – gyakorlati megoldásként bekerült, hogy nagy kapacitású bringasztrádák építésére lenne szükség. A terv alapján majd’ minden nagyvárosban gyorsforgalmi bicikliút épülne, melyeken akár 30-40 kilométeres sebességgel lehetne tekerni.

Londonban három hatalmas bringasztráda tervét jelentette be Boris Johnson főpolgármester, mely egy épített elemekkel elválasztott, autópálya-sávnyi területet jelentene a most közzétett látványtervek alapján.

“A város vezetése azzal indokolja a lépést, hogy az elmúlt 15 évben jelentősen megnőtt a kerékpárosok aránya városban, és ha folytatódik a trend, akkor hamarosan többen fognak ingázni bringával, mint autóval” – írja az index.hu.

bringa 2

Németországban mintegy 100 km hosszúra tervezik az első “kerékpáros autópályát”. A projekt középpontjában a közlekedési dugók leküzdése áll. A városok közti, több mint 3,5 méter szélesre épülő zárt útszakaszt, csak bringákkal lehet majd közlekedni; az ütközések elkerülése érdekében a kereszteződések helyett felül-, vagy aluljárók épülnek; a Németországban egyre népszerűbbé vált elektromos kerékpárok pedig még a domborzati viszonyok leküzdését is segíthetnék.

 

A képek forrása az index.hu és az awol.com.au.