Megint jóstehetségnek bizonyult egy híres író

Megint jóstehetségnek bizonyult egy híres író

Újra kiadták magyarul Oriana Fallaci A harag és a büszkeség című, világszerte nagy vihart kavart művét, mely – akárcsak Michel Houllebecq regénye, a Behódolás – egyes részleteiben megdöbbentően aktuális a mai migránsválság idején.

 

„Négy éve már, hogy az iszlám nácizmusról, a Nyugat háborújáról, a halál kultuszáról és Európa öngyilkosságáról beszélek. Európa nincs többé, amely puhányságával, tehetetlenségével, vakságával és az ellenség előtt behódolásával éppen a saját sírját ássa. Eurábia van” – nyilatkozta egy évtizeddel ezelőtt, halála előtt nem sokkal a világhírű olasz írónő, riporter, publicista Oriana Fallaci (1029-2006), akinek most újra kiadták magyarul A harag és a büszkeség című indulatos írását.

A magát ateistának valló, eszmeileg a baloldali-liberális értelmiségiek közé sorolt Fallaci ebben a 15 évvel ezelőtt (!) megjelent, s világszerte több mint 3 millió példányban megjelent kötetben – mint a Bookline.hu oldal ajánlója írja – „provokatív őszinteséggel és bátorsággal nyúl az iszlám terrorizmus kapcsán felmerülő kérdésekhez: a dzsihád világméretű fenyegetéséhez, a nyugati világ ezzel kapcsolatos önpusztító engedékenységéhez és képmutató liberalizmusához. (…) Kérlelhetetlen logikával és ragyogó elmével védelmezi a nyugati kultúrát, és mond ítéletet felette annak vakságáért, süketségéért, mazochizmusáért, konformizmusáért és politikai álkorrektségének arroganciájáért”. Ezért aztán – tehetjük hozzá – baloldalról is rengeteg támadásnak volt kitéve, megkapta a “fasiszta” jelzőt is.

Akárcsak Michel Houllebecq regénye, a Behódolás – melynek sajnálatos „jövőbe látó képességét” mi is szóba hoztuk –, A harag és a büszkeség is hajmeresztően aktuális egyes részleteiben. Megadja Gábor eszmetörténész a Szombat.org oldalon megjelent írásában például ezt idézi a szövegből:

Így kerültek a Santa Maria del Fiore dóm elé, néhány lépésnyire a Keresztelőkápolnától. A sátrat berendezték, akár egy kis lakást: asztalok, székek, kanapék, alvásra és kefélésre szolgáló matracok, tűzhelyek a főzéshez, és hogy telefüstölhessék a teret. Minden cirkuszra alkalmas volt tehát. A sátorba bevezették az áramot, és felszerelték egy magnóval is, ami a müezzin hangját játszotta, aki folyamatosan buzdította a híveket, szidalmazta a Hitetleneket, botrányosan elfojtva a harangok gyönyörű muzsikáját. És emellett ott volt még az a sárga vizeletcsík, amely megszentségtelenítette a Keresztelőkápolna évezredes márványát, valamint az arany ajtókat is. (Te jó ég! Micsoda ívekre képesek ezek az Allah fiai! Hogy tudták így megcélozni azt a helyet, ami olyan jól megbújik egy erkély mögött, majdnem két méter távolságra az ő vizelőeszközüktől?) A sárga vizeletcsíkokkal, az ürülékszaggal, ami eltorlaszolta a San Salvatore al Vescovo főbejáratát: a remekbe szabott román korabeli templomét (kilencedik század), ami a tér közelében áll, és amit Allah fiai latrinává tettek, akárcsak a bejrúti templomokat 1982-ben.

Megadja Gábor többek közt ezt írja a könyvről: „A harag és a büszkeség azért váltott ki akkora felháborodást, mert a maga meztelenségében mutatta meg a nyugati képmutatást és gyávaságot. A gyávaságot, hogy szálláscsinálói vagyunk a megszállóknak, akik kigúnyolnak minket, de mi semmit nem teszünk ellenük – akkor sem, ha gyilkolnak minket. (…) Fallaci ma, ha élne, temperamentumát ismerve egyenesen őrjöngene. Hiszen ma nem arról vitatkozunk, hogy szabad-e valahol távol háborút folytatni az iszlamisták ellen (pace Fallaci, ez egy legitim vita), hanem hogy szabad-e megvédenünk a határainkat, hogy megvan-e a jogunk ahhoz, hogy ne engedjük be muszlim bevándorlók tömegeit ellenőrzés nélkül.

A harag és a büszkeség azt tanúsítja, hogy a józan ész korántsem mindig a higgadtság és megfontoltság hangján szólal meg. Ha ugyanis őrültséggel találja magát szembe, bizony üvölt. Heves és ingerült tónusa ellenére Fallaci könyve mégiscsak a józan ész hangja. És ha intellektuális értelemben nem is ad muníciót azok számára, akik a jövőben kénytelenek szembenézni a „rasszizmus” és az „iszlamofóbia” abszurd vádjával, lelki értelemben mindenképpen. Hacsak valami csoda nem történik, ami nemsokára következik, az borzasztóbb mindannál, mint amit Oriana Fallaci akár csak rémálmaiban láthatott.

Ideje újra elolvasni a haragos prédikátort” – hangsúlyozza az eszmetörténész.

Kép forrása: Letteradonna.it