Svédországban már az elfogyasztott energia több mint fele származik megújuló forrásból

megujulo

A megújuló energiaforrások tekintetében az 52,6 százalékos svéd arányt Lettország és Finnország közelítette meg leginkább, míg a lista végén Luxemburg, Málta, Hollandia és Nagy-Britannia áll.

 

Az Európai Unióban 2014-ben a felhasznált energia 16 százalékát nyerték megújuló energiaforrásokból, szemben az adatok rögzítésének kezdő évében, 2004-ben feljegyzett 8,5 százalékkal – közölte a napokban az unió statisztikai hivatala (Eurostat).

A jelentést ismertetve az MTI brüsszeli tudósítója írja: a megújuló forrásokból származó energiának a fogyasztáson belüli részaránya 2014-ben Svédországban volt a legmagasabb. Az 52,6 százalékos svéd arányt Lettország és Finnország (38,7 százalék), valamint Ausztria (33,1 százalék) és Dánia (29,2 százalék) közelítette meg leginkább, míg a lista végén Luxemburg állt 4,5 százalékkal, majd Málta 4,7, Hollandia 5,5 és Nagy-Britannia 7 százalékkal.

A 2009-ben elfogadott közösségi irányelv szerint az Európai Uniónak 2020-ra a teljes fogyasztása 20 százalékát megújuló források révén kellene előállítania.

A 28 EU-tagállam közül kilenc – Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Horvátország, Litvánia, Olaszország, Románia és Svédország – már elérte a számára egyénileg meghatározott 2020-as célt, további kettő – Ausztria és Dánia – kevesebb mint 1 százalékpontra áll a cél teljesítésétől. A másik végletet Franciaország képviseli, amely 8,7 százalékpontos lemaradásban van. Hollandia 8,5, Nagy-Britannia 8, Írország pedig 7,4 százalékponttal marad el a 2020-as nemzeti céltól.

megujulo2

A megújuló energia részesedése a 28 tagállam közül 24-ben nőtt 2013-hoz képest. Az arány Bulgáriában, Horvátországban és Szlovéniában csökkent, Magyarországon pedig stagnált – olvasható az MTI összefoglalójában.

Magyarországon 2004-ben 4,4 százalékot, 2014-ben pedig az azt megelőző évhez hasonlóan 9,5 százalékot tett ki a fogyasztáson belül a megújuló forrásokból kinyert energia az Eurostat közlése szerint. A 2020-as nemzeti cél 13 százalék.