Nagy tömegek emelkednek ki a mélyszegénységből a fejlődő országokban

szegeny

Ma még mindig 700-800 millióan élnek súlyos nyomorban a világon; igaz, az elmúlt évtizedekben egymilliárd embernek sikerült kiemelkednie ebből a sorból. A további fejlődést többek között a háborús konfliktusok és a klímaváltozás hatásai késleltethetik.

 

Az ENSZ és a Világbank is közzé tette elemzését 2015 második felében a szegénység alakulásáról: mindkét – feltehetően részben azonos adatokon alapuló – jelentés szerint jelentős tömegek emelkedtek ki a mélyszegénységből az elmúlt évtizedekben.

Az ENSZ jelentése több mint egymilliárdra teszi azoknak az embereknek a számát, akiket kiemeltek a mélyszegénységből az utóbbi 25 évben. Ma a világon 836 millióan élnek naponta kevesebb mint 1,25 dollárból (mintegy 350 forintból), azaz mélyszegénységben, szemben a 25 évvel ezelőtti 1,9 milliárddal.

A jelentés feltárja, hogy a háború sújtotta országokban él a legtöbb szegény ember, és a klímaváltozás is veszélyeztetheti ez elért eredményeket..

A középosztályba tartozók száma ez idő alatt gyakorlatilag megháromszorozódott – ők jelenleg a fejlődő országokban a munkaerő felét ők teszik ki, míg 1991-ben még csak 18 százalék volt ez az arány.

Az oktatás terén elért eredményekről árulkodik, hogy a fejlődő országokban 2015-ben már 91 százalékos volt a beiskolázott gyerekek aránya, holott 2000-ben még csak 83 százalékos. A világ egészét tekintve jelenleg 57 millióra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem járnak iskolába, ami jelentős csökkenés a 15 évvel ezelőtti mintegy 100 milliós táborhoz képest – derül ki az ENSZ-dokumentumból.

A Világbank a mélyszegénység mérőszámaként valamivel szigorúbb értéket alkalmaz: a napi 1,9 dollárnál (körülbelül 530 forintnál) kevesebb pénzből élőket sorolja ebbe a csoportba. Az intézmény jelentése szerint (melyet az MTI is ismertetett) e mércével mérve is 10 százalék alá csökkenhet 2015-ben a mélyszegénységben élők aránya a világban.

A Világbank számításai szerint 2015-ben az emberiség 9,6 százaléka, 702 millió ember él mélyszegénységben, szemben a 2012-es 12,8 százalékkal, vagyis 902 millióval. A helyzet javulása a szakemberek szerint a fejlődő országok gyors gazdasági növekedésének, valamint az oktatási, egészségügyi és társadalombiztosítási beruházásoknak köszönhető elsősorban.

Jim Yong Kim, a Világbank elnöke közleményében ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a világgazdaság lassuló növekedési üteme, a pénzpiacok ingadozásai, a fegyveres konfliktusok, a fiatalkori munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai is akadályozhatják a további fejlődést.

A világ szegényeinek fele Afrikában él, ahol a lakosság 35,2 százaléka mélyszegény és ahol továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a Világbank jelentése szerint.

(Kép forrása: Daily Maverick)