Megkezdhetik az első kínai elektromos repülőgép sorozatgyártását

elektromoskinai

A kétüléses repülőgép anyagához szénszálas ötvözetet használtak, felszállósúlya 480 kilogramm, és csaknem 3000 méteres magasságban képes repülni. Három éven belül szeretnének évi száz darabot összeszerelni.

 

Kína első elektromos meghajtású repülőgépe megkapta az engedélyt a sorozatgyártásra a polgári légügyi hatóságtól – közölte a helyi média híradásai nyomán az MTI.

A Rui Xiang (Zsuj Hsziang) RX1E típusú kétüléses repülőgép másfél órás feltöltés után 45-60 percet lesz képes a levegőben tölteni és maximum 120 kilométeres óránkénti sebesség várható tőle – közölte a jármű fejlesztője, az északkelet-kínai Liaoning tartományi légügyi kutató akadémia.

A repülőgép anyagához szénszálas ötvözetet használtak, felszállósúlya 480 kilogramm, és csaknem 3000 méteres magasságban képes repülni. Gyártói azt közölték: három éven belül szeretnének évi száz darabot összeszerelni, az ehhez szükséges üzem építését már egy éve megkezdték Senjang városban.

Sajtójelentések szerint egy készlet akkumulátorral 1 millió jüanba (45 millió forint) kerül, óránkénti üzemelési költsége 20 jüan (900 forint).

A környezetkímélő gépből eddig 28 darabot rendeltek meg, elsősorban pilótaképzésre, turisztikai célra, meteorológiai megfigyelésre és mentési feladatokra.

Néhány további információ és technikai részlet is kiderül ebből a videóból:

 

Az első, embert szállító, elektromotorral hajtott repülőgép három évtized modellkísérleteinek eredményeként 1973 októberében emelkedett a magasba Ausztriában. A német Fred Militky tervei alapján készült MB-E1-es Bosch 10 kilowatt teljesítményű motorral és 4 újratölthető Varta nikkelkadmium-akkumulátorral volt felszerelve. Kilenc percet volt a levegőben és 380 méter magasra jutott fel – emlékeztet az MTI.