Már készülnek a jogszabályok, melyek megengedik az önvezető autók közúti közlekedését

onvezeto

Jelenleg még – a bécsi közúti egyezmény értelmében – tilos olyan járművel közlekedni, melyet nem ural a vezetője. Ha megnyílnak a jogi lehetőségek, néhány éven belül – először az autópályákon – megjelenhetnek az „autonóm járművek”.

 

Még az idén megjelenhetnek az önmagukat vezető autók Budapesten és néhány autópályán – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy szakmai rendezvényen, melyről a Magyar Idők tudósított. Mint mondta, a közlekedési hatóság már megalkotta az „autonóm járművek” kategóriát, és hamarosan útvonalengedélyt is kapnak a Bosch kísérleti autói. A Bosch járműipari fejlesztéseinek egyik kiemelt területe az autonóm vezetési technológia, a cég második legnagyobb európai kutatás-fejlesztési központját tartja fenn Budapesten.

A Bosch bejelentése szerint 2020-ig olyan autonóm vezérlést kíván kifejleszteni, amely képes az autópályán automatikusan vezetni. Jóllehet a cég rendelkezik az automata vezetéshez szükséges összes technológiával – nemcsak a hajtásláncban, a fékek és a kormányzás területén, de az érzékelők, a navigációs rendszerek és a hálózati megoldások terén is –, ma még jogi akadályai vannak a teljes automatizálásnak. A máig hatályban lévő 1968-as bécsi közúti egyezmény ugyanis előírja, hogy a vezetőknek mindenkor uralniuk kell a járművüket. Vagyis az automata autózás jelenleg nem megengedett. Ugyanakkor már vannak jelei, hogy változások következnek be azokban a jogszabályokban. Az egyik forgatókönyv szerint az automatizált vezetés minden olyan esetben megengedhető lenne, amikor a vezetőnek módjában áll bármikor visszavenni az uralmat a jármű felett az automata üzemmód felülbírálásával vagy kikapcsolásával.

Dirk Hoheisel, a Bosch igazgatótanácsának tagja azt jósolta, hogy öt év múlva a kocsik már az autópályára való felhajtástól a lehajtásig automatikusan haladhatnak, tekintve, hogy a világcég prototípusai 2013 eleje óta – külön engedéllyel – ezt már meg is tették kísérleti útjaikon a németországi autópályákon és az Egyesült Államokban egyaránt. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a jogszabályi környezet is lépést tartson a műszaki fejlődéssel – olvasható a magyaridok.hu oldalon.