Monarchia, Duna Konföderáció, Intermarium: újra aktuális geopolitikai stratégiák

Monarchia, Duna Konföderáció, Intermarium: újra aktuális geopolitikai stratégiák

Egyre több jelét láthatjuk annak, hogy Kelet-Közép Európa országai készek újra szorosabbra fűzni történelmi együttműködésüket. Kardos Gábor filozófus szerint térségünk akár egy súlycsoportba kerülhetne Németországgal és Oroszországgal.

„(…) közéleti vitaestet szervezett a Mandiner, és ha már meghívottként részt vettem egy migrációs kerekasztalon, ott maradtam az utána következő négypárti vitára is, aminek a végén Stumpf András moderátor zárókérdésére, hogy miként látják az ország jövőjét meglepően új verzióval rukkolt elő a Jobbik és az LMP. (…) Vona kifejtette, hogy a Jobbik egy Kelet-Közép-Európai Unióban látja hazánk jövőjét és ha ez nem lett volna elég meglepő, külön kitért arra, hogy együtt a szlovákokkal, románokkal, a többi szomszédos néppel és persze a lengyelekkel. (…) Schiffer erre kajánul megállapította: mára a Jobbik is magáévá tette az LMP külpolitikáját.

Alig hittem a fülemnek, mert mikor a Mandineren még jóval a migránskrízis előtt talán elsőként írtam ugyanerről, a dzsungelharcosok magabiztosságával tettem és fel voltam készülve rá, hogy mindenki fantasztának, utópiákat kergető futóbolondnak tart majd azért, mert kimondom ennek a geopolitikailag analfabéta térségnek a legnagyobb tabuját, az egyetlen logikus végkövetkeztetést, amit már régóta le kellett volna vonni az ütközőzóna országainak, ha a megosztó nagyhatalmi propaganda ezt brutális sikerrel nem írta volna felül oly döbbenetes sikerrel az utóbbi évszázadban.

Már akkor meglepődtem a cikk pozitív fogadtatásán és azon, hogy a kommentelők elvétve láttak csak mindebben fantaszta víziót, viszont a többség komolyan vette és reálisnak tartotta a megközelítést.

(…)

Eljött tehát az idő, hogy komolyabban foglalkozzunk az ország geostratégiájával, nemcsak szakmai fórumokon, hanem szélesebb körű társadalmi vitákban is. Nem kell megvárni, míg a visegrádi országok kormányai komolyabb lépéseket tesznek ahhoz, hogy a civil társadalom szereplői felvegyék a többi ország megfelelő szakmai és civil fórumaival a kapcsolatot és a témában kelet-közép-európai párbeszédet indítsunk el. Mintegy negyedszázados késéssel tehetjük meg ma ezt, de talán még nem az utolsó utáni pillanatban. A migránsválság kíméletlenül megmutatta, hogy cseppet sem elméleti kérdésekről van szó. Ideje megismerkedni a lengyelek által régóta megfogalmazott Intermarium koncepcióval, mely a nálunk elhíresült Dunai Konföderációnál jóval életképesebb és geopolitikailag ésszerűbb koncepció.”

Teljes cikk a Mandiner.hu oldalon >>

 

„Alapvetően mindenki elismeri ugyan: ebben a térségben a nagyhatalmi ütközőzóna státuszból történelmileg csak egy erős kelet-európai szövetségi rendszer jelenthet kiutat – ugyanerre mégis szinte mindenki azt mondja egy kézlegyintéssel, hogy utópia. Pedig ez az állítólagos „utópia” évszázadokon át nagyon is létezett, mert ilyen kelet-európai szövetségi rendszer volt hosszú ideig a Monarchia, illetve korábban a visegrádi együttműködés és a lengyel-magyar perszonálunió. Magyarországnak csak ilyen szövetségi rendszerekben volt és lehetne ma is geopolitikailag szavatolt függetlensége, bármilyen értékelhető nemzetközi mozgástere és súlya – egyébként gazdaságilag is.

(…)

Legyen szabad megjegyezni, hogy a visegrádi együttműködést elvben sem polgári, sem katonai téren nem korlátozza semmi, hiszen lehetséges volt például egy NATO vezénylettől független hadtest létrehozása is, amit − aligha véletlenül − a lengyelek szorgalmaztak. Alkotmányos garanciák alapján szuverén országokról van szó az uniós tagországok esetében, ezért nem lehetne elvben szerződéses akadálya annak, hogy sokkal szorosabbra fűzzék gazdasági és biztonságpolitikai, netán katonai kapcsolataikat az EU tag kelet-európai országok. A visegrádi együttműködést a korábbi CEFTA országokra is kiterjesztve lényegében létre lehetne hozni egy olyan 100-150 milliós föderációt (attól függően, hogy hány ország csatlakozna), amely Németországgal egy gazdasági súlycsoportba kerülne, az EU-n belül pedig egyértelműen vezető szerepet kaphatna.

(…)

Persze, ilyenkor a nagyokosok szépen felmondják a nagyhatalmaktól tanult történelmi leckét, hogy a Dunai Konföderáció és minden hasonló konstrukció merő álmodozás, fantaszták képzelgése, mert „realitása” csak annak van, hogy csatlósok legyünk. Meg ugye sikerrel egymásnak ugrasztják itt a kis népeket, nemzetiségeket, lásd Trianon… Attól tartok, akik ilyesmiket szajkóznak, nincsenek tisztában se a realitás, se a reálpolitika fogalmával. Maradjunk a józan ész egyszerű logikájánál. Az nem reálpolitika, hogy olyasmit csinálunk, ami ugyan ma esetleg reálisabbnak tűnik, de már előre tudjuk, hogy nem vezet sehova (ilyen ugyebár a csatlós függés megerősítése, illetve a hintapolitika). Sokkal inkább nevezhetnénk reálpolitikának, ha azt képviseljük, ami geopolitikailag reális kiút lenne, ami valóban garantálhatná békénket és biztonságunkat hosszabb távon − akkor is, ha épp nem tűnik könnyűnek a megvalósítása, vagy netán ma még nagyon nehéznek tűnik. Ha valahol, a történelemben nagy naivitás bármire azt mondani, hogy lehetetlen. Jelzem: a legfőbb nehézség mentális − éppen abban áll, hogy ilyen sokan eleve lemondanak a megoldásról, mert készek elhinni a nagyhatalmak ígéreteit és/vagy fenyegetőzéseit, propaganda mémként ismételgetett történelemcsináló kliséiket.”

A teljes cikk a Mandiner.hu oldalon >>

 

“Mégis, mi lehetne a megoldás? Geopolitikailag az lehetne, ha Közép-Európa országai olyan konföderációt hoznának létre, amely nagyobb és a nemzetközi porondon jóval meghatározóbb lenne a dunai konföderációnál, a történelmi precedensnek tekinthető Osztrák–Magyar Monarchiánál vagy a lengyel–magyar perszonáluniónál. Kiterjedését és koncepcióját tekintve leginkább a lengyel politikában megfogalmazott Intermarium lehetne a megvalósítandó modell, lengyel vezetéssel, amit a szláv többség különösen indokolna, a magyar– lengyel történelmi barátság pedig számunkra ígéretessé tenne. Minden más esetben az a rossz történelmi alternatíva marad osztályrészünk, hogy időnként választani próbáljunk a keleti vagy nyugati dominancia között, bár mindkét esetben gazdaságilag gyarmati státusban maradunk, a valódi önállóság leghalványabb esélye nélkül. Térségünk biztonságát tartósan csak az alapvető sorsközösségben élő országok olyan szövetsége garantálhatná, amely által nagyjából százhúszmilliós ország jönne létre (az EU-nál jóval szorosabb szövetségben, közös haderővel és külpolitikával), amely minimum egy súlycsoportba kerülne Németországgal és Oroszországgal, de az önálló fejlődés és a nagy integráció nyújtotta piaci lehetőségek révén elég hamar gazdaságilag akár jóval erősebbé is válhatna ezeknél.”

A teljes cikk az MNO.hu oldalon >>

 

Végül egy látványos és tanulságos video Európa határainak változásairól: