A decentralizált és önellátó energiatermelés alapegysége: a lakóház

A városokba visszaköltöző energiatermelés alapvetően átalakíthatja a tervezést: átlátszó napelemek, nagy kapacitású energiatároló falak, széltornyok és szélcsatornák bővíthetik az építészeti eszköztárat.

okovaros

 

„A környezettudatos építészet 21. századi reformja új szabadságjogokat hirdetett az energiaszektorban, ami a 90-es évek internetes forradalmához fogható változásokat indított útjára. A jövő decentralizált és önellátó energiatermelésének alapegysége a lakóház lesz.

(…)

A városépítési gyakorlat Le Corbusier „Ville Radieuse” városterve (1924) és CIAM 1933-ban szignózott Athéni Chartája óta dokumentáltan a termelő- és felhasználóegységek radikális térbeli szétválasztásán alapszik. A szemlélet, amely ide vezetett, valójában nem a 20. században alakult ki, hanem az ipari forradalom előestéjén, amikor a szénhidrogének eltüzelésére épülő nehézipar a káros melléktermékek miatt kiszorult a város peremére, majd magából a városból is. A jelen korban már rendelkezünk környezetkímélő, sőt a természet gyarapodását elősegítő és erőforrásait újrahasznosító technológiákkal, de a háromszáz éves berögződést még nem sikerült meghaladni: az energiaellátás továbbra is távvezetéken, zömében láthatatlan és közvetlenül nem ellenőrizhető forrásokból érkezik a felhasználókhoz.

A másik probléma az energiaellátás ma legjellemzőbb módjával a túlzott koncentráció, és ebből kifolyólag a tömörített termelőegységektől való mértéken felüli függés.

(…)

Ez az egyik lényeges pont, ahol a modern város működése átgondolásra szorul. A házak tetején már régen megjelentek a napelemek, de az alacsony hatékonyságú és alacsony esztétikai minőségű alkatrészeket nem lehet minden igényszinten elvárhatónak tekinteni. A napelemek emellett árnyékolnak is: a napfény, amit elektromos árammá transzformálnak, eltűnik a napelemek vizuális és élettani környezetéből, és ez rontja az életminőséget. Ez a parkolóházaknál vagy a külvárosi irodatornyok tetején nem okoz gondot, de a belvárosokban, intenzív lakott területeken vagy köztereken már ki nem küszöbölhető téri konfliktusokhoz vezet. Olyan technológiára van tehát szükség, amely összeegyeztethető a városi közösség térigényével és az építészet természetes szerkesztőelvei, szabadsága és organikus fejlődése számára sem épít vészterhes határzárat.

Átlátszó napelemmel például a cellák kis hatásfoka ellenére hatalmas energiatermelő felületekhez jutnánk, anélkül, hogy a városba visszaköltöző termelés az architektúrát nagyban befolyásolná. De használhatnánk nagykapacitású energiatároló egységeket, ún. energiafalakat is. A napcellás technológiát kiegészítő akkumulátorok a nappal felhalmozott erőforrást raktározná az esti órákra. Az energiafal segítségével napállástól függetlenül is támaszkodhatnánk a saját lakóegységünkben előállított energiára, így fokozatosan le lehetne csatlakozni a vezetékes hálózatról.

(…)

Egy másik érvényes megközelítés arra bíztatja a tervezőket, hogy a bevett építőmód konvencióinak firtatása-feszegetése helyett inkább merítsen ihletet az új eszközök kínálta lehetőségekből. Mind az építés gyakorlatának, mind a tervezési szempontoknak át kell alakulniuk ennek megfelelően.

(…)

Újrafelfedezésre várnak még a hagyományos urbanisztikai toposzok, a regionális adottságokból táplálkozó városok történeti tanulságai is: a tájolás, a szélcsatornák, a hőtárolás, a városi koncentráció és mindezek befolyása a települések mikroklímájára. Napjainkban Yazd ősi perzsa városának tanulmányozása jelentős eszköznek bizonyul az Egyesült Arab Emirátusokban épülő Masdar City tervezőinek kezében, hogy ellenpontozzák Abu Dhabi pazarló életformáját. A világ első zéró szén-dioxid-kibocsátású, futurisztikus városának széltornyai, szorosan beépült, átlós tájolású utcái, a magas térfalak vagy a szélcsatornák görbe vonalvezetése több ezer éves hagyományra visszatekintő elemek, de ma is messzemenően megtérülnek. A gazdasági előnyök mellett e törekvés építészeti állásfoglalást is jelent: éles hangú kritikával illeti a globalizáció városépítési gyakorlatát, hogy az építészet és önazonosság kérdéskörét újfent regionális alapokon értelmezze.”

A teljes cikk a Tervlap.hu portálon >>