A globális klímamodellek szerint 1-5 fokkal lehet melegebb az évszázad végére

A globális klímamodellek szerint 1-5 fokkal lehet melegebb az évszázad végére

Egymásnak ellentmondó hatások alakítják a Föld éghajlatát: az általános melegedő trend mellett a napciklusok miatt most „kis jégkorszak” felé haladunk, miközben az emberi tevékenységből megint melegedés következik.

 

„Növekszik a Föld légkörének hőmérséklete, de ez az emberi tevékenységtől függetlenül is így van. A földtörténet 90 százalékában melegebb volt bolygónkon, mint amilyen a mostani évi középhőmérsékletünk, így tehát alapvetően hiába hadakozunk a globális felmelegedés úgynevezett antropogén összetevője csökkentéséért, a hőmérséklet-emelkedés természetes folyamat, erre kell készülni. Ugyanakkor a közelmúltban Valentina Zharkova, a Northumbriai Egyetem professzora egy walesi konferencián bejelentette, komputeres modellezés segítségével 97 százalékos biztonsággal feltérképezték a napciklusokat, az eredmények alapján pedig riasztó jövő sejlik fel előttünk: bizonyos páros magnetikus hullámok 2030–2040 táján egymás tükörképei lesznek, azaz kioltják egymást. Magyarul és leegyszerűsítve ez azt jelenti, a Nap teljesítménye drasztikusan, akár 60 százalékkal is lecsökkenhet, amivel a kutatás szerint három-négyszáz éve nem tapasztalt kis jégkorszak köszönthet ránk.

(…)

Felfűti-e a légkört 2030-ra annyira az üvegházgázok kibocsátása, illetve a földtörténet természetes folyamatai, hogy feltartóztassa a jövendölt kis jégkorszakot?

– Ha a globális klímamodellek eredményeit nézzük, akkor minden arra mutat, hogy melegedéssel kell számolnunk, és ez fokozatos lesz a következő száz évben. Ez azt jelenti, hogy 1-5 fokkal lesz melegebb az évszázad végére. Azért nem mondhatunk ennél pontosabbat, mert nem tudjuk még, milyen lesz addigra az ember tevékenysége a kibocsátás tekintetében. Amit viszont eddig a légkörbe juttattunk, az még legalább száz évig ott is lesz és kifejti hatását – nyomatékosítja a szakember, aki szerint az említett hőmérséklet-emelkedés arányos része már akkor is mérhető lesz, amikorra a korábban citált tudós jegesedést jósol. Szépszó azt is mondja, hogy ez a melegedés Magyarországra nézve 1-3 fokos lehet, főként nyáron és ősszel lesz melegebb.

– Ezek a becslések a jelenlegi tudásunkat tükrözik, azonban számos területen folynak olyan kutatások, amelyek ezt módosíthatják. Például kérdéses az Atlanti-óceán Golf-áramlatának jövője, aminek a lassulásáról nagyon keveset tudunk, a jelenlegi számítások nagyban eltérnek egymástól.”

Forrás: Szépszó Gabriella éghajlatkutató nyilatkozata az MNO.hu oldalon >>